péntek, június 20, 2008
szerda, május 28, 2008
Forróság a pályán, Aszód - Tahitótfalu 3-3 (2-1)
Forróság a pályán
Az első helyezett Aszódhoz látogattunk a hétvégén. A feladat ami ránk maradt, nem más mint a második hely megragadása Kerepessel szemben. Ehhez azonban mindenképen pontot vagy még inkább pontokat kellett elhoznunk. Csapatnak már létszáma is messze volt az ideálistól, hiszen csak 12 tudtunk összejönni, azaz egy csere is csak kapus volt. Az időjárás sem volt kegyes hozzánk mert árnyékban is alig kevesebb, mint 30 fok volt hát még a pályán.
A kezdéshez a következő tizenegy játékos készülődött: Riki – Ádám, Janó, BMW, Attila – Rubo, Norbi, Raul, Dani - Bence, Zsolti; csere: Kugi. Az már az első perctől világossá vált, hogy nagy csata lesz a pályán a 3 pontért. Nagy rössel estünk egymásnak, hiszen a tét is nagy volt. Az első gólt mégis a hazai csapat szerezte meg egy bedobást követően (1-0). Nem sokáig kellett azonban várni az egyenlítő találatig. Alig egy perccel később még csak helyzetbe, majd utána már gólhelyzetbe is kerültünk. Ám az egyenlítő találat egy pontrúgás után kötött ki a kapuban. Zsolti zseniális szabadrúgása a sorfalat kikerülve landolt a gólvonal mögött (1-1). Ez után pár percig a birkózás vette a főszerepet, ami a labda megszerzésért folyt. Majd következett egy újabb aszódi szöglet ami, megint csak gólt hozott (2-1). A félidő végéig már nem sokat változott a játék képe.
A szünetben hosszas hűsítőzés és zuhanyzás után folytattuk a mérkőzést.
A második játékrészben aztán bemutattuk, amit valóban tudunk, verthelyzetből fordítottunk. Alig negyedóra leforgása alatt tettünk csodát, 2-3-ra változtattuk az állást. Sokáig úgy tűnt ez is marad a végeredmény, azonban egy lesgyanús helyzet után sikerült kiegyenlítenie a hazai csapatnak (3-3). Bár ezután már nem sok idő volt hátra lehetőségeink mégis adódtak az eredmény meg változtatására. Egészen az utolsó percig amikor remek helyről kaptunk szabadrúgást, de mint oly sokszor most sem sikerült betalálni a kapuba.
Végeredmény Aszód – Tahitótfalu 3-3 (2-1).
BMW

kedd, május 20, 2008
Kemény volt a kötelező, Tahitótfalu - Szob 2-0 (0-0)

Kemény volt a kötelező
Hétvégi soros ellenfelünk Szob volt, hazai pályán. Feladatunk ezúttal sem volt könnyű. Hiszen a lehetséges győzelem mondhatni, hogy kötelező volt, és mint tudjuk ezek a legnehezebbek. Mert az ősszel nagyarányú (8-2) győzelmet arattunk idegenben. A találkozó előtt csak egy valami volt biztos, még pedig a mindig lelkes és hűséges „B-közép” jelenléte.
A mérkőzés kezdetétől érződött, ez a Szob is sokat változott legutóbbi találkozásunk óta. Szervezettebbek és gyorsabbak is lettek. Tehát ez sem könnyítette meg a helyzetünket. Az első percektől kezdve nagy volt a nyomás mind a két kapu előtt. A miénket sok esetben Kugi bravúrjainak köszönhetően maradt érintetlen. Hasonló helyzet persze a vendég kapu előtt is adódott, de gól ott sem született. Ez a fajta eredménytelen labdázgatás egészen a félidő lefújásáig tartott (0-0).
A szünetben egy kapus csere történt Kugi helyére Riki állt be.
A második játék részt onnan folytattuk, ahol abbahagytuk. Helyzetek egymás után, de gól sehol. Pedig ebben a kiélezett helyzetben most még az is ellenünk dolgozott. Teltek múltak a percek és a helyzetek, majd egyszer csak egy okos emelés után Zsolti talált a kapu és ezzel megszerezte a vezető találatot is (1-0). Szokták mondani: „ Addig üsd a vasat amíg meleg!”, nos mi is így folytattuk. Hiszen egy újabb remekbe szabott beadást követően ismét csak Zsolti neve került fel az eredményjelzőre (2-0). Aki ezzel meg szerezte önmaga és csapata második gólját. A véghajrában még volt egy teljesen jogosan megítélt bűntető, amit azonban Mák Bence nem váltott gólra. Így maradt a végeredmény: Tahitótfalu – Szob 2-0.

kedd, május 13, 2008
Újra helyes úton, Kerepes - tahitótfalu 1-1 (1-1)
Újra helyes úton
A múlt hétvégén Kerepes ellen mindenképpen pontot vagy pontokat kellett szereznünk. A feladat nem tűnt könnyűnek, mert mindezt idegenben kellett véghez vinni. Az oda út nem a már megszokott váci révvel történt. Hanem ezúttal pesten keresztül, így mindenkinek lehetősége nyílt egy kicsit jobban megismerni fővárosunkat kisebb kerülök által. Azért, így is sikerült mindenkinek időben megérkeznie, még a kezdés előtt.
Miután sebesen átöltöztünk és megkaptuk a taktikai utasításokat, mentünk melegíteni. A találkozó első percétől kezdve végre régi önmagunkra emlékeztető játékot produkáltunk nem úgy mint egy meg két hete. Most valóban járattuk a labdát, forgattuk az oldalakat aminek hamar meg is lett az eredménye. Sorra alakítottuk ki a helyzeteinket, a szélről beívelt labdákból kerültünk a kapu elé. Majd egy Robi által beemelt labdából Dani került helyzetbe, amiből meg szerezte a vezetőgólunkat (0-1). Ám sokáig nem örülhettünk a gólnak, mert sajnos egy kerepesi begurítás után, Janó szerencsétlenül ért a labdába. A játékszer a mi kapunkban kötött ki (1-1). A félidei sípszóig semmi nem változott.
A szünetben nem cseréltünk, lehetőségünk volt rá hiszen most nem 12 hanem 15 utaztunk, mindezt úgy hogy Abaházi betegsége miatt nem jöhetett velünk. Neki innen kívánunk jobbulást.
A második rész onnan folytattuk ahol az elsőt abba hagytuk. Helyzeteket a alakítottunk ki ugyan csak azokat nem sikerült értékesíteni. A hogy közeledett a vége úgy fogyott az erőnk, ám ezen még cserékkel sikerült egy picit változtatni. Bár már látszott, hogy fizikálisan a csapat jó része elfáradt, a kapuban Riki még mindig friss volt. Nem egyszer ő mentett meg minket attól, hogy a döntetlen az döntetlen is maradjon.
Az eredménnyel kapcsolatosan Norbi mondta a nagy igazságot: „Ez, így most senkinek sem jó, kivéve Aszódot.”.
A végeredmény Kerepes Tahitótfalu 1-1 (1-1)

Igazoltatás.
Van amit nem lehet kihagyni.
A hétvége bírái.
Tótfalu!
Támadás az első percekben.
Egy remekbe szabadott beívelés.
Raul firkál.
Szoros emberfogás.
Robi a földön, jár a szabadrúgás.
Rubo indul, Raul indit.
Bence tőr befelé.
Rubo labdájára lecsapott a szemfüles védő.
Rault két ember sem tudta megállítani.
Bencére négyen figyeltek.
Janó, jókor jó helyen.péntek, május 02, 2008
Sajnálatos első Isaszeg -Tahitótfalu 2-1 (1-0)
Sajnálatos első
Múlt hétvégén idegenben csapatunk össze az isaszegi fiatalokkal. Már a helyszín megtalálása is kisebb nehézségekbe ütközött, többször is más irányba kalauzoltak a helyi lakosok. Végül is, csak megtaláltuk a helyszínt. A pálya csendesen megbújt a fák között távol a falu zajától.
A mérkőzés ugyanolyan lendületesen kezdődött, akárcsak a fóti mérkőzés, azzal a lényeges különbséggel, hogy most nem sikerült az ellenfélre erőltetni az akaratunkat. Sokszor nem is találtuk rajta a fogást, ha meg igen akkor a középpályán felejtettünk elvédekezni. Ennek az lett az eredménye, hogy ugyan helyzeteket kialakítottunk, de azokat gólra már nem sikerült váltani. Nem úgy az ellenfélnek, aki egy ajándékba kapott labdát vágott a kapu jobb felső sarkába (1-0), nem sokkal az első játékrész vége előtt. Ez minket eléggé meglepett, nem volt mit tenni, folytatni kellett a rohamozást, ám ez a szünetig eredménytelen volt.
A pihenő után, ha a pályán nem is a lelátón mindenképpen forrtak az indulatok. A pálya közben átalakult casinová, mert a bíró úgy osztogatta a lapokat, mint egy szabadnapos klupié. Hiszen tőlünk egy míg a hazai csapattól két embert is kiállított a lefújásig A második játékrész derekán egy részünkre megítélt büntető után sem változott az eredményjelzőn lévő kiírás. Raul hagyta ki. Ezután már valóban csak mi támadtunk. Egy hirtelen előre vágott labdát levéve Lóri célzott majd talált a kapu, olyan jó 20-25 méterről. Úgy tűnt a döntetlen még meg lehet, vagy akár még a győzelem is. De ekkor már nagyon közeljártunk a végéhez és egy buta szabálytalanság után megítélt szabadrúgás mindent meg változtatott (2-1). A lefújásig még mi támadtunk ám ezek egyikéből sem sikerült egyenlíteni.
Tehát a végeredmény Isaszeg – Tahitótfalu 2-1.

Készülődés
A bírák.
Tótfalu
Kapitányi választás
Elkezdtük.
Minden labdáért meg kellett harcolni.
Bence tört befelé.
Aba kapja a passzt.
Raul firkál.
ZS a földön.
Ketten egy ellen.
Norbi keresi a többieket.
Az ominozus gól után.szombat, április 26, 2008
Megtört a jég és a 3 pont is meg van. Tahitótfalu - Fót 3-0 (3-0)
Az őszi szezon egyetlen vereségét Fót-tól szenvedtük el, most eljött a revans ideje. Az előjek nem voltak éppen valami biztatóak, mert mát lassan elfogyunk, bár megjegyzem két cserénk azért még így is volt.
Az első félidőt meglehetősen nagy vehemenciával kezdtünk. Hamar meg is lett az eredménye Korai gólunk megnyugtatott minket, amit Raul jegyzett (1-0). Ettől kezdve csak még nagyobb lendülettel rohamoztunk, hátul pedig tisztáztunk. Az ellenfelünk már ekkor átállt a híres rúgd előre fuss utána taktikára. Erre nekünk csak egy újabb frappáns góllal sikerült válaszolni ismét csak Raul közre működésével (2-0). Majd további labdázgattunk, míg nem végül még az első játékrész vége előtt Raul újabb zseniális megmozdulása után, berúgta a hosszúba, alakult ki a 3-0.
A pihenő után túlságosan is ráültünk az eredményre.. Ez kívülről is nagyon meglátszott, amiért egyre több kritika ért minket a kispadról, de ez sem hatott ösztönzőleg. A végére egy sérülés borzolta a kedélyeket, Aba húzódott meg.
A végeredmény Tahitótfalu – Fót 3-0.

kedd, április 15, 2008
3 pontot ért a 10 gól, Vácrátót - Tahitótfalu 0-10 (0-3)
A hétvégén a rátóti legényekkel csaptunk össze, idegenben. Mint eddig is, most is csak a három pont lehetett a cél. A csapatból ezúttal is voltak hiányzók, Aba, Robi és Janó. Azért így is boldogulnunk kellett, hiszen minden győzelem fontos, de a kötelező a legnehezebb.
A kezdéshez az alábbi csapattal álltunk fel: Riki – Ádám, BMW, Attila, Spigi – Bence, Norbi, Raul, Dani, - Rubo, Zsolti; csere: Ala. Az ellenfél már az első perctől kezdve feláált védelemmel játszott ellenünk. Talán így a legnehezebb játszani, ha mindent csak ész nélkül kivágnak a kapu előteréből. Emiatt minden egyes támadást a nulláról kellet felépíteni, ez sokáig nem sikerült. Úgy a félidő derekát megtört a jég, vagy pontosabban a hazai csapat védelme. Sorrendiség nélkül Zsolti, Norbi, Rubo talált a kapuba, a félidőben már 3-0-ra vezettünk.
A szünet után már csak a gólarány javítása volt a cél. Ennek igyekeztünk is eleget tenni, még hét gólt termeltünk. Minden gól maga volt az álom egyenként és külön-külön is megállták volna a helyüket egy gól szépség versenyen. Ám ezúttal csak a gólok mennyisége számított.
Így alakult ki a már-már fölényes végeredmény Vácrátót – Tahitótfalu 0-10 (0-3).